Galéria

A cím Ludwig Wittgenstein Tractatus Logico-Philosophicus című tanulmányának záró mondatának részlete. A teljes mondat így hangzik: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Szűk az a terület, ami világból megismerhető úgy, hogy nyelvi eszközökkel pontosan leírható legyen. A művészet jelenlétében valóban hallgatni kell, mert csak a csöndben szólalnak meg a kimondatlan és leírhatatlan szavak. A csönd időt kér, megállást, figyelmet. Ezek voltak az alapgondolatai a 2024 januárjában a Le Pave d’Orsay Galerié-ben megrendezett önálló kiállításomnak.

Kitekintés a barlang rejtekéből. Letapogatás szemmel, kézzel. Mi van bent, mi van kint? Kisméretű képek, amik a szűkösség ellenére megkísérlik a tágasságot ábrázolni.

Tapintás, maszatolás, könnyed érintés festői magatartásának vizsgálata az önkifejezés keresése közben. Mély, elrejtett érzések feltárása, miközben az ösztönszerű gesztus találkozik a kifinomult szakmai mozdulattal.

A régi, kopott ablaktáblák foltjaiba rejtett titkokat mesélik el ezek a festmények.

A montázs technika lehetőséget ad régi újságkivágásokból létrehozott új formák keresésére, nemlétező emlékek újramondására. Játék és komoly történet egyszerre.

A szemétre szánt fahulladékok a lehajolás, felemelés, újraértelmezés és átalakítás gesztusa által műalkotássá válnak. Az elhajított megtalált, felemelt és értékes lesz. Ez a gesztussor az emberi élet esendőségéről, kiszolgáltatottságáról és mégis semmihez sem hasonlítható szépséget rejtő titkáról beszél az alkotófolyamat közben, és az elkészült újrahasznosított mű által is.

Felemelkedhet-e a törtszárnyú angyal? A megtépázott szárnyú angyal szárnyalhat-e? A küldöttek lélekábrázolások, amelyek ezekre a kérdésekre keresik a választ.

Csak egy egészen ici-pici szabotázs! Festékmaradékok akvarellpapíron, színes ceruzarajzzá alakítva.

A hulladékdeszkák sebei: a csomók, repedések, fűrésznyomok, vasszegek, beton, kátrány foltok válnak a képek központi elemeivé. A fémes festék ragyogása leleplezi a fa meggyötörtségét, ugyanakkor megnemesíti, átváltoztatja és újjá szüli azt. Ez a külső kontraszt és a belső feszültség teremti meg a kép ikonszerűségét.

Lehullott forgácsok. Nem fából. Kisméretű vászonképeken ötletszerű gondolat-és hangulatforgácsok.

A művészet határátlépési kísérlete szűk, ajtó méretű vásznak segítségével.

Az építési hulladékdeszkák megfakult, elszürkült színe, csomói, repedési, foltjai, a fa erezete kínálja a kiindulópontot az alkotáshoz. Minimális hozzáadással, a fa erezetének színével egyező ceruzával rajzolva vagy késsel karcolva egészítem ki a talált tárgyat képpé. Célom a legkevesebbel a legtöbbet kifejezni abból, ami az anyagban elrejtve megmutatkozik.

A némák sikolya, /a holtak hangja, /a meggyalázottak szüzessége, /az erőtlenek ereje, /a gyávák bátorsága, /a bolondok bölcsessége, /a pusztába kiáltó szó: /a pusztába kiáltott szó. /Vedd, és edd!

A sorozat hét látható – nem látható – festménye megidézi azokat az átfestett, megsemmisített képeket, amelyeket a reformáció nevében mázoltak le fehérre. 2017-ben reformáció 500. évfordulója alkalmából egy képzőművész szemszögéből reflektáltam az 500 évvel korábbi időszak esztétikai felszólítására.

A Bibliában szereplő Mi Atyánk kezdetű ima képi átírása a Vagyok sorozat, mely a szöveg egy-egy gondolati egységét tárja elénk 12 képben. Installációként a Gazdagréti Református templom kápolnájában talált otthonra a sorozat.